Világos mondatok 1.
Hamvas, puha köd mögött maszatos hegyek
Közelebb harsogó zöld virít
Bokrok kapaszkodnak meredeken
Középütt kavicsos út erőlködik fölfelé
Emlékképek képzelgések játéka űz
Zongora billeg fekete-fehér hangokat
Búgó hang a befejezés
Leginkább torkomba bújik
Ott megül és magában dúdol tovább:
Oszlopok között szerelem
Cérnatésztás, gyöngyös húsleves közös asztalunkon
Búzamezőn oson a titok, hogy élünk a kalásztükrös nap alatt
Remegő víz palástján sodródunk
Zászlónk sokszínű
Hajónkban minden apróság, ami fontos
Akár tüzes lelkünk füstjével együtt
Vonulnak a felhők
Várandós testük könnyedén lebeg
Velük szállunk
Búzamezőkről. föl, csak föl, hogy ágyat, lábat vessünk hitünk szerint újra
Világos mondatok 2.
kottafejek
virágok
hangszer mindegyik
külön- külön etűdök, csokorban szimfóniák
szabad ég alatt felkiáltó szabadság
a házak emeletes öltözékkel ülnek, trónolnak
utcát kerítenek, vagy fordítva
másutt útszabályozó, fehér vonalak
közöttük kétkeréken ember
néhol zárt vonal, majd szaggatott vonal és jön a kanyar
majd dombok irányítják és befogják útját
folyók szelik a várost
esti csendet locsognak
a repülőgépek tornyok vállát kerülgetik
fák között, mint mérgezett hangyák szaladgálnak le-föl az autók
a hegy lankás oldalán vésett hátú támlás padon szerelmesek
lejjebb egy házikó
róla regél a kertbe kitett öblös hasú kancsó
es tarka macska ül a madáretető alatt
boldog vagy más a találkozás
érzelmi kitörések
nem várt út vége a vég
nézi és némán ül lován a harcedzett szoborkatona
néha csöndes az aréna
ablakok nyílnak a világra virágot
és szerető suhanással jön egy törékeny sziklafal, a selymes víz, a lemenő nap
.és a világítótorony is velem van
Világos mondatok 3.
újra burokban vagyok
pedig a képeken cirkáló vonalak tengerében elveszni lehet
hát ez a gyönyörűség
úgy elveszni, hogy érzem a keretbe írt titkot a csodás pillanatot
föstő áldott állapotát, ahogy alámerül egy másik világba.
loccsanó test
mozog figyel és néha dühöng az akarat
az ólálkodó partot lúdtalpánál fogva lódítja mindenestül
máskor csalóka szóval lágy szellőt varázsol
hátára veszi a gyanútlan ecsetet és száguldásba fog
lebbenő vitorlák, rebbenő madarak között
nagytestű víz, nagytestű szárazföld ivadéka a tárház...és minden más
égiek égisze alatt újra és újra születik
a képkeret csak ember keze
földi halandó, ki beleszüli azt, ami volt, ami van
benne éled a volt vagy a van
a teremtés bennünk talpunk alatt bizsereg
születéskor Ő az útravaló homokóra
szelíd csokrot kötök
kéz ecset szálanként ül jóravaló mindenütt
ez a jóravaló mindenütt olyan megnyugtató
