Megbuggyant a tej. Nem kellett volna megbontani a csomagolást. Állaga sűrű, átlátszatlan tömeg...

Nem színtelen, nem szagtalan... Kémiaórán gajdoltuk az odavalót.

De mi az, ami a tejbe nem való, amitől már nem is az, aminek vettem. Csütörtöknek vettem.

Ő a macskám. Csütörtökön kaptam. Kínáltam a tejjel, de nem itta-ette meg. Fránya bütykös állatja. Kéretlenül van véleménye. Van. Mert a tej nem az a tej, ami a macskának kell.

Pákosztos, tejes szájú macskamese már nem ringat álomba...

Csecsemőkoromban kecsketejjel itattak. A tejbár Iboly volt, feketeszakállas családtag. Ő adott nekem tejet 19...-ben.

Hanyas vagy? Ibolynak megmondanám. Ő nem engedte szellemi értékű hozzáférhetőségét dobozba préselni. Egy idő után magáztuk.

Ma sem tudom miért, de lent felejtettük egyszer a kert végében, ahol legelt. A csendes este már éjszakába hajlott. Iboly a Kanális partján hallgatott. Selymes fekete palást ereszkedett, s ő beleveszett kertünk fogságába.

Apám fejvesztve menekítette volna onnan, megejtő szeretettel terelgette, miközben magázta.

Magázta, mert a sötétség kelepcéjében Iboly nem kívánt a hívó szóra felelni. Nem hitt a csalinkázó, édes, kereső szavaknak. Gyanús mozgás zaja hallatszott. Apám belekiálltott a vaksötétbe: - Ki maga? Iboly ekkor válaszolt.

Nézem a tejes dobozt, látom Csütörtököt, és Apámat hallom.